Bíró: Pischoff Ferenc FCI nemzetközi őrző-védő teljesítmény bíró
Rendező: MEOE Hungária Pumim Klub,valamint a  Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyomány Őrző és Sport Egyesület

Tizenhárom előnevezés, valamint öt helyszíni nevezés történt.
Négy  előnevezett kutya nem jött el, egy a helyszínen nevező pedig vissza lépett.
Tizenhárom kutya mérhette össze tudását a mai napon:  Mudi: öt, Pumi: négy, Kuvasz: kettő, Puli: egy Német juhász: egy.

Az átázott a terep, a folyamatosan zuhogó eső ellenére több magas színvonalú munkát  láthatott a szép számú közönség.
A verseny tíz éves fennállása kapcsán ez évben minden OB fordulón a legszínvonalasabb szabadonvállasztott gyakorlatot egy külön díjjal jutalmazzuk. A különdíjat  a nézők a versenyzők és a bírálatot végző bíró szavazata alapján a legtöbb szavazatot begyűjtő versenyző kapja.

 Skobrák Ferenc saját kézzel faragott  népi motívumokkal díszített alkotását a mai napon Buha Orsolya vehette át, aki pulijával felejthetetlen gyakorlatok egész sorát mutatta be.

A magyarfajta  pásztorkutyák bebizonyították kivételes képességüket fejtette ki a verseny után egy semleges néző, (nincs magyar fajta kutyája) külön kiemelte, hogy a magyar fajta pásztorkutyák sokszínűségéről kapott a mai napon egy életre szóló emléket, mi több fontos információt.
Az elért eredmények:

Osztálygyőztesek:

Kölyök Osztály: (elérhető  pontszám: 60) 
1. Felvezető : Vanyó Sándor  Kutya neve:  Tápai Tekergő Csuti  mudi szuka  Elért pontszám: 56.5 Minősítés: nagyon jó.

Kezdő Osztály: (elérhető  pontszám: 150)
1. Felvezető : Dobó Nagy Csaba Kutya neve: Cseri Subás Sári  pumi szuka   Elért pontszám: 138.5 Minősítés: nagyon jó

Haladó Osztály: (elérhető  pontszám: 150) 
1.  Felvezető: Csákó Tímea Kutya neve: Hegyvidék Éke Ede Csipesz pumi kan  Elért pontszám: 149.5 Minősítés: kitűnő  

Nyílt Osztály: (elérhető  pontszám: 200)
1. Felvezető: Gábor Miklósné Kutya neve: Bojtár mudi kan Elért pontszám: 173 Minősítés:  jó.
    Felvezető: Schmidtné Pintér Erika  Kutya neve: Dorogházi Gál Lédi Füles  kuvasz szuka  Elért pontszám: 173 Minősítés:  jó.

 Ágazat győztesek:

Engedelmes "B ágazat" (elérhető  pontszám: 100)
1. Felvezető:  Bogdán Gábor Kutya neve: Kővári  Zúzó Zsombó német juhász kan  Elért pontszám: 97.5  Minősítés: kitűnő

Őrző- Védő "C ágazat"  (elérhető pontszám: 100)
1. Felvezető: Gábor Miklósné Kutya neve: Bojtár mudi kan  Elért pontszám: 93.5 Minősítés:  nagyon jó.

Külön meg kell említenem, hogy  a MEOE Magyar Pásztorkutyák Munkaversenyének  tíz éves év fordulójának a megünneplését a  Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyomány Őrző és Sport Egyesület úgy szerette volna a versenyzők számára még emlékezetesebbé tenni, hogy a versenyzőknek ezúttal nem kellett nevezési díjat fizetniük, ezt a mai napon az egyesület állta.

A versenyzők nevében köszönjük e nemes gesztust!

Viselkedés-Képesség felmérés

Az idén immár harmadszorra meghirdetett versenyre, (Budapest  OMSE, Salföld, Hortobágy)  ez alkalommal tízen jelezték,  részt-vételi  szándékukat.

Az elmúlt évek  legszínvonalasabb versenyét hozta a mai. Három kitűnő és  hét ígéretes eredmény született!
A kutyáknak bizonyítaniuk kellett több gyakorlaton keresztül: a környezettel szembeni viselkedésüket, hanghatás iránti közömbösségüket, apport készségüket, ügyességüket, váratlan helyzetek iránt mutatott reakciójukat, tűzzel szembeni (hő, fény, szag, kémiai hatás) reakciójukat, probléma megoldó készségüket, végül juh csoport iránt mutatott érdeklődésüket.

Reménnyel tölt el a jövő pásztorkutyáink munkáját látván, és aminek kifejezetten örültem, hogy a fiatalok voltak döntő többségben.

Első helyezést ért el:
1). Felvezető: Tóth Viktória Kutya neve: Királytanyai Dobos, Fajta: mudi, Neme: szuka, Elért eredmény: 99.77% Minősítés: Kiválóan megfelelt.
Megemlíteném még a második és a harmadik helyezett kutyákat is, megérdemlik, hisz alig maradt el az eredményük az első helyezettől! 
2.) Felvezető: Szikora Tamás  Kutya neve: Kunszikesí Jogar, Fajta: kuvasz, Neme: kan, Elért eredmény: 99.44% Minősítés: Kiválóan megfelelt.
3.) Felvezető: Vanyó Sándor   Kutya neve: Nyírségfia Gubanc, Fajta: mudi, Neme: szuka, Elért eredmény: 97.44% Minősítés: Kiválóan megfelelt. 

Az első helyezett a Skobrák Ferenc által felajánlott,  saját kézzel faragott  népi motívumokkal díszített alkotását kapta.

Jó érzéssel tölt el, hogy mindkét esemény eredmény hirdetését  a  versenyzők döntő többsége a szakadó eső ellenére megvárta,  függetlenül attól,  hogy milyen helyezést értek el.
A díjakat Skobrák Ferenc adta át.
Köszönet mindazoknak akik bármit is hozzátettek e rangos események méltó megrendezéséhez.

Pischoff Ferenc a két napos verseny bírója.
Budapest 2010. 09. 25.


 



Comments are closed.