A Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület Elnökének Skobrák Ferenc közbenjárásának jóvoltából a Nagycsaládosok Országos Egyesülete adott idén otthont az idei Magyar Pásztorkutyás Sportnap megrendezéséhez, amelyet 2000. december tizenkettedike óta folyamatosan minden évben megtartottunk.

Az előadás sorozatot Gazsó L. Ferenc a Kossuth rádió intendánsa, a nap díszvendége, nyitotta meg. Elsőként az összefogásban rejlő erőt, emelte ki. Felhívta figyelmünket, a közelgő "Hungaricumok" törvénybe iktatásáról, amelyben nemzeti pásztorkutyafajtáinknak is ott lenne a helye. Előadásában felhívta a figyelmet az iskolai oktatás szerepére, felelősségére. „Itt az ideje, hogy a tananyagban szerepeljenek őshonos állatfajtáink, köztük a magyarfajta pásztorkutyák is”. Ezzel természetesen mindnyájan egyet értettünk.

Kontor Ákos a mudi klub elnöke a mudi sport tevékenységét méltatta. Ismertette azokat a munkaterületeket, kutyássport eseményeket, ahol a mudik az élbolyban, vagy az élen végeztek. (joggal lehet büszke a fajtára, hisz pásztorkutyáink közül e téren ők állnak a legjobban). A mudi klub 2010. évi rendezvényeiről is beszámolt. Felhívta figyelmünket, a nagy érdeklődést kiváltott "Mudi viadalra,” amely két napos volt. Ezen az eseményen számos népszerű kutyássportban felmérhették a mudisok, kutyáik felkészültségét, tehetségét.

A puli munkájáról, munkaterületéről Tari József számolt be. Előadásában vázolta azokat az eredményeket, amit a fajta munkakészségének a megőrzése érdekében tesz, és tesznek kutyás barátaikkal, a pulis bázisukon. A terelés mellett jó néhány kutyás sportágat is „leteszteltek” a pulikkal, az eredmény, több mint biztató. Törekednek a nemzetköziség kiszélesítésére is. Ausztriában egy működő egyedülálló programon vettek részt a pulival. Ez a program a farkasok különleges szociális érzékenységét, vizsgálja. A szerzett tapasztalatot a terápiás kutyák területén kívánják hasznosítani.
Skobrák Ferenc, a pumi klub a pumi munkakészségének megőrzése, fejlesztése érdekében tett lépéseiről számolt be. Az elmúlt években a Főtenyészszemlén, valamint egyéb más rendezvényen vizsgálták a fajta viselkedését, alaptermészetet, különféle gyakorlatsoron keresztül, is. Az előadó kiemelte, hogy a pumi a modern sportok területén is helytáll, de fő tevékenysége, igazi munkaterülete továbbra is a terelés, marad, amelyet, mind az ösztönpróbákon, mind a terelőversenyen, eredményes munkájával rendre bizonyított.

Skobrák Ferenc előadása után, a MEOE Hungária Kuvasz Klub munkájáról, célkitűzéseiről, programjáról számoltam be a hallgatóságnak. Többek közt elmondtam, hogy a vezetőség hármas cél megvalósítását tűzte ki a zászlajára.
1) Egészség, (terheltségtől mentes egészséges állomány tenyésztése.) 2) Munkakészség, használati, érték megőrzése fejlesztése. 3) Standardnak megfelelő genotípusos kuvaszok tenyésztése. A klub vezetősége a Közgyűlése elé vitte a programot megmérettetésre, amit a tagság elsöprő többséggel megszavazott. A hármas cél mielőbbi megvalósítása érdekében a klub kiemelt rendezvénynek tekinti a Főtenyészszemlét, mivel ezen a rendezvényen magas szakmai mércét állítottunk föl, mind a külső, mind a belső értékek bírálata, vizsgálata terén. A Főtenyészszemlén a küllembírálat mellett, kötelező rész az "Alaptermészet Vizsgálat.” A Főtenyészszemlén tartja a klub a kuvaszok részére kiírt "Használati Értékfelmérő Versenyt" is, amelyen más fajta pásztorkutyák is indulhatnak, ezt a lehetőséget többen igénybe is vették. „Az év legjobb munkateljesítményt elért kuvasza" címre pályázatot írt ki a klub, már negyedik éve, amelyen az a kuvasz vehetett részt, amelyik az adott évben legalább két különböző munkaterületen igazolta kivételes képességét. A kiállításokon elért eredmény alapján „Az év kuvasza díj.” kiértékelésénél a munkában elért eredmény is beszámításra kerül. Előadásomban a kuvasz sokoldalúságát, magas használati értékét méltattam. Számos példát, történetet soroltam fel, bizonyságul, amelyből világosan kiderült, hogy a kuvasz könnyen, gyorsan, tanul, és ami fontos, mindezt örömmel teszi. Sajnos viszont az a baj, hogy ezt az adottságát nem igazán használja ki a tartója. Agilis, tettre, kész fiatalokra lenne szükség, akik felfedeznék a fajtában rejlő erényeket, értéket, lehetőséget.

A következő témakörben, a Magyar Pásztorkutyák Munkaverseny szabályzat 2011. év számos módosításáról tájékoztattam a hallgatóságot. Remélhetőleg ez évben már, az új versenyszabályzat szerint folyhatnak, majd az Országos Bajnoki Futamok, amelyeknek az időpontjait és a helyszíneket is ismertettem. A 2011. év OB futamai:
Április 17. Kunszentmárton, Attila domb. (Attila Kupa) Május 21. Miskolc. (Miskolc Kupa I.) Június 05 Salföld. (Salföld Kupa) Szeptember 18. Hortobágy. (Hortobágy Kupa) Szeptember 25. Miskolc. (Miskolc Kupa II.) Október 23. Budapest Országos Bajnoki Döntő, „Bogi Dorka Emlékverseny.”

A Sportnap ünnepélyes záró eseménye volt a Magyar Pásztorkutyák Munkaverseny 2010. év Országos Bajnokainak és a helyezetteknek díjátadási ceremóniája, valamint a képzettségi szintet (Alapfokon, Középfokon, Felsőfokon Képzett Pásztorkutya Cím) elért kutyák bemutatása, díjazása.

Igen jó hangulatban telt el az idei év „Magyarfajta Pásztorkutyák Sportnapja”! Jó néhányan jöttek távoli városokból. Az előadások tartalmasak, pergőek, szakmailag magas színvonalúak voltak. Olykor a komoly témát kissé feloldva a humort sem nélkülözték az előadók. Talán nem voltunk annyian, mint tavaly, (jó páran "igazoltan" voltak távol) de jellemző volt a lelkesedésre, hogy a gondnoknak sokáig kellett várnia, amíg az utolsó magyarfajtás is becsukta maga mögött az ajtót. Kint az utcán persze tovább folyt az eszmecsere. Sajnálhatja az, aki nem tudott, eljönni. Jó volt itt lenni, szögezte le mindenki, majd jövőre ugyanitt köszöntünk el egymástól.

Pischoff Ferenc a sportnap szervezője.
 



Comments are closed.