„Bogi-Dorka" Emlékverseny.
Bíró: Izápi István FCI nemzetközi munkabíró.
Őrző-védő segéd: Török Tibor.
Helyszín: OMSE kutyakiképző iskola.
Rendező: OMSE, valamint MEOE Terelőkutyás Sportbizottság.
A verseny támogatója: ACANA Magyarország KFT, valamint magán felajánlások.

 Az „Országos Bajnoki Cím” megszerzéséért csak azok a versenyzők indulhattak, akik ez évben valamelyik OB minősítő fordulón legalább egy „Jó” minősítést elértek. Az eredményt a teljesítményfüzet bemutatásával igazolni kellett.
Az „Országos Bajnoki Döntőn,” amely egyben emlékverseny is, a nem kvalifikált versenyzők is indulhattak, a forduló győztese címért az egyes szinteken.

Ideális környezetben, kitűnő pályán, kissé hűvös esős időjárási viszonyok közt küzdhettek a megjelent résztvevők a bajnoki címekért.

A himnuszt követően az OMSE nevében Csapó Mária FCI munkabíró nyitotta meg a versenyt, majd Árkosi József a MEOE Terelőkutyás Sportbizottság vezetője pár szóval említést tett a „Bogi Dorka Emlékverseny” két névadójáról, Bogiról, a pumi szukáról és Dorkáról, a kuvasz szukáról, akik ezen a napon születtek 1992. október 23.-án és közel azonos időben is hunytak el.

 Kivételes képességgel rendelkeztek! Éveken keresztül a magyar pásztorkutyás hagyomány őrző bemutatócsoport meghatározó tagjai voltak. Közösen dolgoztak egy- egy látványos gyakorlatban. Lételemük volt a munka. Számos kutyás sportban kiemelkedő eredményt értek el. Életük példaértékű, elért eredményük biztatásként, hajtóerőként szolgálhat mindazoknak, akik e csodálatos magyar pásztorkutyafajtákat választják.
Izápi István FCI nemzetközi munkabíró a versenyzők munkáját a gyakorlatok befejezése után a közönség előtt részletesen értékelte. Felhívta a figyelmet a hibákra, majd javaslatot tett azok kijavítására, valamint kiemelte a pozitív erényeket is.
Az Országos Bajnoki Címet elért versenyzők fafaragó művész  által készített népi motívumokkal díszített fatányért kaptak, valamint a verseny támogatója az ACANA Magyarország KFT által felajánlott tápot. A helyezéseket elért versenyzők ugyancsak az ACANA Magyarország KFT jóvoltából vehették át munkájuk elismeréseként a díjakat.
12. 30. órától az V. Országos Magas és Távolugró Verseny megrendezésére került sor.

 
Verseny Bevezető Szint
/8 hónapos kortól. Elérhető legmagasabb pont: 100/

 1. Felvezető: Udvarhelyi Tivadar Kutya neve: „Mackó” Fajta: Komondor Neme: kan Született: 2010 07 06. Elért pont: 84. Minősítés: Jó.
 
Országos Bajnoki Címet elértek valamint a további helyezettek.
 
2011. év I. Alapszínt Országos Bajnoka
/14 hónapos kortól. Elérhető legmagasabb pont: 100/

 I. Felvezető: Kiss Gábor Kutya neve: Magna Hungária Árnika Fajta: Mudi Neme: szuka. Született: 2007. 03. 24. Elért pont: 87. Minősítés: Jó. Ebben a kategóriában a nap győztese címet is elérte.

II. Felvezető: Dobó Nagy Csaba Kutya neve: Cseri Subás Sári Fajta: Pumi Neme: szuka. Született: 2008. 02. 06. Elért pont: 86. Minősítés: Jó.

 III. Felvezető: Gábor Miklós Kutya neve: Királytanyai Csurgó Legény Fajta: Mudi Neme: kan. Született: 2009. 07. 06. Elért pont: 86. Minősítés: Jó.

2011. év II. Középszínt Országos Bajnoka
/„B ágazat plusz” Elérhető legmagasabb pont: 100/

 I. Felvezető: Pischoff Ferenc Kutya neve: Keszi Jázmin Fajta: Kuvasz Neme: szuka. Született: 2008. 05. 14. Elért pont: 95. Minősítés: Nagyon jó. Ebben a kategóriában a nap győztese címet is elérte.

 II. Felvezető: Szita Gyöngyvér Kutya neve: Páskom Pásztor Datolya Vacak Fajta: Mudi Neme: kan. Született: 2002. 01. 27. Elért pont: 89. Minősítés: Jó.

2011. év II. Középszínt Országos Bajnoka
/Őrző-védő munkával „B” + „C”ágazat” Elérhető legmagasabb pont: 200/

I. Felvezető: Gábor Miklósné Kutya neve: Bojti Fajta: Mudi Neme: kan. Született: 2005. 09. 01. Elért pont: / „B” 85 + „C” 91 / 176. Minősítés: Jó. Ebben a kategóriában a nap győztese címet is elérte.

Legeredményesebb nem magyar fajta kutya
/ II. Középszínt Őrző-védő munkával „B” + „C”ágazat elért eredménye alapján. Elérhető legmagasabb pont: 200/

 Felvezető: Dávid István Kutya neve: Kisdombi Andi Fajta: Német juhász Neme: szuka. Született: 2007. 01. 07. Elért pont: / „B” 92 + „C” 96 / 188. Minősítés: Nagyon jó.

Különdíjak

Bogi és a Dorka gazdája által felajánlott különdíj.
„Legeredményesebb terelő és a legeredményesebb őrző-védő pásztorkutyának.”
Felvezető: Gábor Miklósné Kutya neve: Bojti Fajta: Mudi Neme: kan
Felvezető: Pischoff Ferenc Kutya neve: Keszi Jázmin Fajta: Kuvasz Neme: szuka

 Az év összes fordulóján megjelent versenyzőnek felajánlott különdíj.
Felvezető: Gábor Miklós Kutya neve: Királytanyai Csurgó Legény Fajta: Mudi Neme: kan

 Pischoff Ferenc
 



Comments are closed.